De Rossit menesztette a Roma

Daniele De Rossit menesztette az AS Roma

 

Nincs nyugalom Rómában. Daniele De Rossit négy forduló után menesztette a klub.

 

De Rossi 2024 januárjában jött José Mourinho helyére és rövid idő alatt felrázta a társaságot. Igaz, a kezdeti lendület az idény végére elfogyott, de úgy tűnt, egyértelműen vele tervez a klubvezetőség. Hiszen júniusban hosszabbítottak vele és 2027-ig kötötték magukhoz a klub egyik ikonikus alakját.

De Rossi végül összesen 26 mérkőzésen vezette a csapatot, 13 győzelem mellett hat vereség is becsúszott.

Az idényt nem kezdték túl jól, de azt sem lehetett mondani, hogy pocsék az egész. De valahogy lógott a levegőben, hogy valamilyen változásra készülnek a vezetők. Hiába az új szerződés, rossz hangulata volt a klubnak. Hogy ez most az edzőtől, vagy a tulajdonosoktól, vagy a játékosoktól jött, azt nem tudni még, de érezni lehetett, itt nem stimmel valami.

Kedden megérkezett a tulajdonos Rómába, de az olasz lapok szerint nem azért, mert edzőkérdés lenne. Szerda reggel viszont jött a közlemény, ami szerint megköszönték De Rossinak a munkát.

A közlemény szerint a csapat érdekeit figyelembe vevő döntést hozták meg, hogy minél hamarabb visszatérjenek a kívánt útra. Még a szezon kezdeti szakaszában akartak lépni.

Szívből köszönik Daniele-nek a szenvedélyes és odaadó munkát, mindig az otthona lesz a klub.

Azt, hogy ki lesz De Rossi utódja, később jelentik be.

A Roma négy mérkőzésen három pontot szerzett csak, és ezeken két gólt értek el.

A találgatások elindultak, ki lehet De Rossi utódja. Elsőre az olasz lapok az Ivan Juric, Edin Terzic, Stefano Pioli hármas nevét dobták be. Pioli felől szinte azonnal jött a jelzés, ő biztosan nem lesz a Roma edzője, éppen az Al-Nasszr-hoz tart.