Az AS Roma tulajdonosa vásárolja meg az Evertont

Megvan, ki lesz az Everton új tulajdonosa

 

A Friedkin-csoport megállapodott az Everton fő tulajdonosával, az amerikai cég megvásárolja Farhad Moshiri 94%-os többségi részesedését az Evertonban.

 

Az ügyletet többek között a Premier League-nek, a Szövetségnek és Pénzügyi Felügyeleti Hatóságnak is jóvá kell hagynia.

A The Friedkin Group szóvivője hétfőn jelentette be a megállapodást. Kifejtette, örülnek, hogy megállapodásra jutottak ennek az ikonikus futballklubnak a megvásárlásában. Arra koncentrálnak, hogy megszerezzék a szükséges jóváhagyásokat a tranzakció befejezéséhez.

Kiemelték, alig várják, hogy stabilitást biztosíthassanak a klubnak, bemutassák a terveiket, valamint befejezzék az új stadiont.

Nyáron úgy tűnt, nem sikerül megállapodásra jutnia a feleknek, a tárgyalásokat félbeszakították. Viszont a bejelentés alapján kiderült, sikerült választ találni a felmerülő kérdésekre.

Dan Friedkin elnöknek nem ez lesz az első befektetése az európai labdarúgásban, korábban már megvásárolták az olasz AS Roma-t is, ahol éppen kisebb felfordulás van. Menesztették a közönségkedvenc Daniele De Rossit, aki az előző idényben váltotta José Mourinhót. A meglepő edzőváltás népharagot gerjesztett a szurkolók között, a vezérigazgató le is mondott a nyugalom érdekében. Viszont a Roma edzőt váltott és vasárnap 3-0-ra nyertek Ivan Juric vezetésével az Udinese ellen.

Az Everton rosszul kezdte az idényt, eddig öt forduló után egy pontot szerezve kieső helyen áll a csapat.