A Barcelona bejelentette Marcos Alonso távozását
Marcos Alonso szerződése lejárt júniussal, és a felek nem hosszabbítottak egymással, így a Barcelona hivatalosan bejelentette a védő távozását.
Alonso 2022-ben érkezett a Chelseatől a Barcelonához, a két idény alatt 45 mérkőzésen lépett pályára. Három gól szerepel a neve mellett.
Érdekesség volt, hogy egy ideig úgy tűnt, Joao Félix és Joao Cancelo is távozik, de a két kölcsönben lévő portugál távozásáról szóló közleményt rövid időn belül levették.
Ez akár azt is jelentheti, hogy Félix és Cancelo ügyében folynak a tárgyalások, elképzelhető, maradhatnak továbbra is a klubnál. A nyáron kiderül.