Hivatalos: Maddison a Tottenhamhez igazolt

James Maddison szerződtetését bejelentette a Tottenham

 

A Tottenham hivatalosan bejelentette James Maddison szerződtetését, aki a Leicester Citytől érkezik a londoni klubhoz. Maddison öt évre szóló szerződést kötött a klubbal.

 

Az angol lapok szerint 40 millió fontot fizet a Spurs a Leicesternek Maddison játékjogáért.

Maddison a harmadik igazolása a nyáron a klubnak, ugyanis éltek az opciós jogukkal Dejan Kulusevski esetében, majd a héten bejelentették Gugliemo Vicario szerződtetését, az olasz kapus volt a második igazolás, majd Maddison a harmadik nyári nagy fogás.

Ange Postecoglu, a Tottenham új edzőjének kívánsága volt, hogy a klub igazoljon olyan kapust, aki képes lábbal is segíteni a csapat játéképítését. Maddison pedig szintén kiemelt fontosságú igazolás, hiszen támadó középpályása Eriksen és Dele Alli távozása óta nem volt a klubnak.

Maddison öt évet játszott a Leicester City színeiben, 203 mérkőzésen 55 gólig jutott. A klubbal FA Kupát nyert. Az előző szezonban 10 gólig jutott, viszont csapata kiesett a Premier League-ből.