Messi az utolsó világbajnokságára készül

Lionel Messi elárulta, az utolsó világbajnoksága lesz a katari

 

Utolsó világbajnokságára készül Lionel Messi, az argentinok hétszeres aranylabdás világklasszis futballistája.

 

A Paris Saint-Germain 35 éves támadója többek között erről is beszélt abban a terjedelmes interjúban, amelyet franciaországi otthonában Sebastián Vignolo újságírónak adott és az ESPN Argentina szemlézett.

"Ez lesz az utolsó világbajnokságom. Nagyon jól érzem magam, fizikálisan is, egy jó felkészülést tudhatok magam mögött, ami tavaly nem jött össze" - nyilatkozta az FC Barcelona korábbi játékosa, aki 2006-ban Németországban játszott először világbajnokságon, 2014-ben a döntőig vezette hazája csapatát, ott azonban a németekkel szemben elbukott.

A november 20-án rajtoló katari világbajnokságon az argentinok a csoportban sorrendben Szaúd-Arábiával, Mexikóval, majd Lengyelországgal találkoznak. Messi szerint nagyon fontos, hogy győzelemmel rajtoljon a gárda, amelyben sok a fiatal, akikről nem lehet előre megmondani, hogyan bírják majd el a tornán rájuk nehezedő nyomást.

Messi várakozásairól szólva elmondta, hogy Argentínát történelme miatt mindig az esélyesek között említik, ugyanakkor véleménye szerint most nem favoritok, több csapat is "felettük áll".

A dél-amerikai klasszis azt mondta, hogy játékos-pályafutását követően nem lesz edző, majd megjegyezte, hogy korábban ezt mondta Zinedine Zidane is, aki végül történelmet írt a Real Madrid trénereként.

 

forrás: MTI