A Newcastle és a Real Sociedad számára is klubrekord igazolás történik

Alexander Isak klubrekordot jelentő igazolás lesz a Newcastle és a Real Sociedad számára is

 

A spanyol és az angol sajtó szerint is szinte biztosra vehető, hogy Alexander Isak a Real Sociedadtól a Newcastle Unitedhez igazol.

 

Az újgazdag Newcastle United komoly igazolásra szánta el magát, 70 millió eurót sem sajnálnak a Real Sociedad svéd válogatott védőjéért. Ez olyan ajánlat, amire a baszk csapat sem mondhat nemet, míg a Szarkák számára is klubrekordot jelentő összegről van szó.

A Newcastle korábban a legtöbbet a 2019-ben Hoffenheimtől érkező Joelintonért, valamint a januárban a Lyontól érkező Bruno Guimaresért fizettek, nagyjából 45 millió euróért. Isak esetében pedig 70 millióról beszélnek.

A Real Sociedad számára is jelentős értékesítésről van szó, hiszen korábban Asier Illarramendiért kaptak 32 millió eurót a Real Madridtól. Valamint Antoine Griezmannért kaptak 64 millió eurót, de ez a Marca számítása szerint úgy jön ki, hogy amikor az Atletico Madrid értékesítette a Barcelonának Griezmann játékjogát, abból kapott szépen a Sociedad is egy bizonyos százalékot.

Vagyis a 70 millió euró komoly lépés a Real Sociedad számára is, viszont gyorsan lépnie kell a baszk csapatnak is, hogy gondoskodjon a pótlásról, főleg úgy, hogy Oyarzabal még sérüléssel bajlódik, egyelőre nem bevethető a spanyol válogatott támadó.