A Sevillától érkező brazil válogatott védővel erősített az Aston Villa
Az Aston Villa hivatalosan bejelentette Diego Carlos szerződtetését. Az átigazolás összegét nem hozták nyilvánosságra.
A középső védő négy évre szóló szerződést kötött, miután átesett az orvosi vizsgálatokon.
A 29 éves játékos az utóbbi három évben a Sevillát erősítette, amellyel többek között Európa Ligát nyert.
"Nagyon boldog vagyok, mert a Premier League a világ egyik legjobb versenysorozata."
"Mindig is a legjobbat akarom adni a klubnak, amelynek színeiben játszom."
"Még most sem hiszem el, hogy itt vagyok. Egy álom a Premier League-ben való részvétel."
"Remélem a legjobb tudásom szerint játszhatok."
Carlos majd június 10-én csatlakozik hivatalosan a klubhoz, amikor megnyílik az átigazolási időszak.
Közben a Sevilla is hivatalossá tette az átigazolást, és megköszönték a klubnál eltöltött három idény alatti munkáját, és sok sikert kívántak neki.
A három idény alatt 136 mérkőzésen erősítette a Sevillát, közben brazil válogatott lett, valamint tagja volt a 2020-as tokiói olimpián aranyérmet nyerő brazil olimpiai válogatottnak is.
Védő létére hét gólt szerzett az andalúz gárda színeiben.