Darwin Nunez szerződtetésével klubrekordot dönthet a Liverpool
A Liverpool hamarosan hivatalosan is bejelentheti Darwin Nunez szerződtetését. Az uruguayi támadó 100 millió eurós átigazolási összegbe kerülhet a Liverpoolnak.
A Bola értesülése szerint a Liverpool 100 millió eurót is kész fizetni Nunezért a Benficának. Ebből 75 millió euró lenne a fix átigazolási összeg, és további 25 millió különböző célok elérése esetén fizetnék meg a Vörösök. A 25 millió eurós célok pedig nem tűnnek elérhetetlennek. Többek között 10 és 60 lejátszott mérkőzés után is fizetne a Liverpool.
Darwin Nunez számára jól sikerült az előző idény, 41 mérkőzésen 34 gólig jutott, vagyis a távozni szándékozó Mané helyére gólerős uruguayi támadó érkezhet a Liverpoolhoz.
A Bola szerint 5 évre fog aláírni, és éves szinten 12 millió eurót kereshet majd, de ebből még adóznia kell.
Eddig a Liverpool legdrágább igazolása Virgil van Dijk volt, aki a Southamptontól érkezett 2017-ben 85 millió euróért. Nunez a 100 milliós összeggel előzheti meg a betonkemény védőt.
Az angol és a portugál lapok szerint hétfőn akár megszülethet e felek között a megállapodás.