Juventus: Chiellini és Dybala is búcsúzott

Juventus, Chiellini-Dybala
Az utóbbi évek két meghatározó Juventus játékosa is hazai mérkőzésen búcsúzott a közönségtől. Chiellinit már az első félidőben lecserélte Allegri, állva tapsolt a közönség, a második félidőben pedig Dybalát búcsúztatták a szurkolók.

A Juventus két meghatározó játékosától búcsúzott a Lazio elleni hazai bajnokin

 

 

Giorgio Chiellini és Paulo Dybala is hazai mérkőzésen búcsúzott a Juventus közönségtől. Érzelmes pillanatok hátterében végül 2-2-es döntetlent játszott a Juventus a Lazio ellen.

 

Chiellini és Dybala is a kezdőben kapott helyet. Chiellinit a 17. percben lecserélte Max Allegri, már csak azért is, mert 17 év után búcsúzott a rutinos védő a klubtól.

Chiellini várhatóan földrészt vált, és Amerikában, az MLS-ben folytatja.

A játékos mosolyogva köszönt el a szurkolóktól és a csapattól. A lecserélése után is, kifelé egyértelműen boldog énjét mutatta.

Paulo Dybaláról az utóbbi hét során derült ki egyértelműen, távozni fog a klubtól, mivel nem sikerült megállapodni a szerződéshosszabbításról. Dybala hét év után távozik, és a szurkolók az ő távozását is megkönnyezték. Chiellini pedig átölelte a könnyeivel küszködő játékost. Majd szinte a mérkőzés hátralévő részében végig autogramokat osztogatott.

 

A mérkőzésen Vlahovic már a 10. percben megszerezte a vezetést, majd Morata gyönyörű tekerésével már kettőre nőtt az előny. A második félidőre teljesen elhitte a hazai csapat, hogy nem lehet itt már több gond, pedig a Lazio addig sem játszott rosszul, csak a helyzetkihasználás ment pontatlanul. Előbb egy öngóllal szépítettek, majd a 90+6. percben egy kontra végén Milinkovic-Savic éles szögből a kapuba bombázta a kipattanó labdát.