A Barcelona hivatalosan bejelentette Adama Traore szerződtetését
Hivatalossá vált, Adama Traore a Wolverhampton Wandererstől a Barcelonához igazol.
A megállapodás szerint az idény végéig, vagyis 2022. június 30-ig kölcsönben érkezik a spanyol válogatott szélső a Barcelonához. A katalánoknak végleges vásárlási opciója is van.
A Barcelona a játékos fizetését állja az idény végéig.
Hivatalos bemutatás február másodikán lesz, zárt ajtók mögött.
Adama Traore a Barcelona neveltje, nyolc éves korában került a klubhoz, a felnőttek között 2013-ban mutatkozott be november 23-án, még Gerard "Tata" Martino irányítása alatt.
A támadó 2015-ben igazolt az Aston Villához, majd egy idénnyel később a Middlesbrough szerződtette, majd 2018 nyarán igazolt a Wolverhamptonhoz. A Wolvesban mutatott teljesítménye alapján 2020-ban a spanyol válogatottban is bemutatkozhatott.