Serge Aurier hivatalosan távozott a Tottenhamtől azok után, hogy Emerson érkezett a posztjára
A Tottenham hivatalosan bejelentette, közös megállapodással szerződést bontott a klub és Serge Aurier.
A jobb oldalon bevethető védő 2017-ben érkezett a PSG-től a Tottenhamhez, összesen 110 mérkőzésen lépett pályára a londoni klub színeiben, amiken 8 gólt lőtt.
"Nagyon élveztem a Spursben eltöltött időt, és szeretnék köszönetet mondani a klubnak és a szurkolóknak, de úgy érzem, hogy most van itt az ideje, hogy új kihívások elé álljak."
A Tottenham a közleményükben megköszönték Aurier eddigi munkáját, és sok sikert kívánnak neki a jövőre nézve.
Az elefántcsontparti válogatott védő még csak 28 éves, vagyis biztosan könnyen fog csapatot találni magának. Viszont Nuno Espirito Santo irányításával nem kapott lehetőséget az idényben, így nem volt meglepetés a távozása. Azok után főleg nem, hogy a Tottenham megszerezte a Barcelona brazil válogatott védőjét, Emerson Royalt a védelem jobb oldalára.
Mivel Matt Doherty is a keretben maradt, így Aurier kevés játéklehetőségre számíthatott volna a idényben. És a jobb szélen többnyire még így is az a Tanganga játszott, aki alapvetően belső védő.