Mourinho nekiment a játékvezetőnek a vesztes római derbi után

José Mourinho szerint nem érdemeltek vereséget, sőt a Roma játszott jobban, egyértelműen a játékvezetőket és a videóbírót hibáztatja

 

Vasárnap rendezték a római derbit, a Lazio fogadta az AS Roma-t, és végül az izgalmas mérkőzésből a hazaiak jöttek ki győztesen.

 

A 10. percben megszerezte a vezetést a Lazio, Felipe Anderson jobbról tekert középre, Milinkovic-Savic pedig a kapuba fejelt. Nem ezt a gólt vitatta a Roma mestere, hanem a következőt.

A 18. percben Zaniolo került a tizenhatoson belülre a földre, amiből indult a Lazio ellentámadása. Pedro indult meg középen, játszotta ki balra a labdát Immobilének, aki nagy szaladás után középre passzolt, Pedro pedig kapásból a tizenhatoson kívülről a bal alsóba lőtt.

Mourinho a mérkőzés után Pedro gólja miatt kelt ki magából, szerinte a játékvezetőnek és a videóbíróknak vizsgálni kellett volna az esetet, mert Zaniolo ellen szabálytalankodtak, úgy érezte ezért nekik járt volna büntető.

Kiemelte, úgy érzi, a játék rengeteget fejlődött az utóbbi tíz év alatt, de a játékvezetés nem nőtt fel a feladatához.

Még egy pirost is elvárt volna a játékvezetőtől, Lucas Leivának szerinte kijárt volna a második sárga. Ha náluk az előző mérkőzésen kiküldték két sárgával Pellegrinit, akkor Leivát is le kellett volna küldeni a pályáról.

Érdekesség, hogy Pedro az előző szezonban még a Roma játékosa volt, de Mourinho nem tartott rá igényt.

Amúgy a Roma még az első félidőben Zaniolo révén fejelt egy kapufát, majd egy szöglet után a 41. percben Ibanez fejesével szépített, de a második félidő 61. percében Immobile indult meg egy kontrából, cselezte ki a fél Roma védelmet, passzolt Felipe Andersonnak, aki a kapuba passzolt.

A 69. percben Zaniolo harcolt ki egy büntetőt, Veretout a jobb alsóba lőtte a labdát, de az eredmény nem változott, maradt a 3-2 a Lazio javára. Amivel Mourinho nagyon nem értett egyet a mérkőzés lefújása után.

 

A statisztikákat figyelve döntetlen szagú volt a mérkőzés, de az xG, a helyzetek minősége alapján a Roma közelebb volt a győzelemhez. Mourinho mindenesetre a mérkőzés után összefogta a csapatát és megköszönte a szurkolóknak a biztatást.

 

Ajánló:

A Serie A hatodik fordulójának eredményei és gólszerzői