Gólnélküli döntetlennel avatták fel a Honvéd stadionját, a Bozsik Arénát
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata az új Bozsik Aréna szombati avatómérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott az Európa-ligában címvédő spanyol Villarreal tartalékgárdájával.
Kispesten az egésznapos programokat záró főeseményen a hazai gárda a jó iramú első félidőben mezőnyfölényben játszott - különösen két szélsője, Nagy Dominik és Bőle Lukács bizonyult aktívnak -, de ritkán adódtak lehetőségeik, és a vendégek kapuja még azoknál sem forgott közvetlen veszélyben. A spanyoloknál már a szünet után érkeztek a cserék, és az addig is technikás, lelkes vendégek játéka a friss emberekkel még gyorsabb lett. Ennek köszönhetően a mezőnyben átvették az irányítást, és már helyzeteket is kidolgoztak. A Honvéd a 70. perc után változtatott az összeállításon, de nem találta a játék ritmusát.
A mérkőzésre ejtőernyős hozta a labdát a stadionba, a kezdősípszó előtt gyerekkórus énekelte a Himnuszt, a több mint nyolcezer férőhelyes lelátó háromnegyede megtelt. A találkozó első tíz percében volt pályán Djordje Kamber, aki a legutóbbi szezon végén visszavonult, és ezen a találkozón búcsúztatták el. A védő a kispesti klub alkalmazásában marad edzőként.
A találkozóra eredetileg a Villarreal A csapata jött volna, de a spanyolok keretében pénteken két játékos koronavírustesztje pozitív lett, így a klub előbb lemondta a fellépést, majd az a megoldás született, hogy a tartalékok érkeznek Budapestre. A Honvéd ennek ismeretében visszafizette a jegyárakat a nézőknek.
A régi kispesti stadiont 2019 február közepén kezdték el bontani, és egy hónappal később már sor került az ünnepélyes alapkőletételre. A korszerű létesítmény - amelynek közvetlen környezete is teljesen megváltozott - idén tavaszra már elkészült: márciusban, a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon három csoportmérkőzésnek, illetve május végén-június elején a korosztályos torna további két találkozójának adott otthont.
A Budapest Honvéd 1084 nap után játszhatott mérkőzést ismét a saját stadionjában Kispesten: 2018. augusztus 5-én a Paksot fogadta az OTP Bank Ligában. Azóta többnyire az MTK pályáján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vendégeskedett, mint pályaválasztó. A 2021/22-es szezontól azonban újra Kispesten vívja hazai találkozóit, és jövő szombaton az OTP Bank Liga első fordulójában az újonc Debreceni VSC-t fogadja.
forrás: MTI