A Tottenham tárgyalásokat kezdene a PSG-vel Mauricio Pochettino visszaigazolásáról
A Tottenham José Mourinho menesztése óta edzőt keres. Valószínűleg azért sem ment gyorsan a dolog, mivel meg kellett várni, hogyan zár a csapat. Nem mindegy, hogy a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában, a Konferencia Ligában, vagy egyikben sem indulhat. A listán szereplő edzőknek sem mindegy, hol indul a leendő csapata, de valószínűleg az átigazolási lehetőségeket is befolyásolhatja. Bár talán nem az első évben. Leginkább akkor okozhat problémát a BL hiánya, ha jövőre sem lesz meg az indulás lehetősége.
Rengeteg nevet lehetett már hallani a klubbal kapcsolatban. A legnagyobb név, Massimiliano Allegri már elkelt, az olasz mester két év szünet után nem váltott országot, hanem inkább visszatért a Juventushoz, amit már jól ismer.
Már korábban felmerült Pochettino neve, a korábbi sikeredző azonosulni tudott a klub filozófiájával, a játék többnyire látványos volt az irányítása alatt, bár bajnokságot nem sikerült nyernie, és a Bajnokok Ligája döntőben is csak a második hely jött össze. Persze mindezt idézőjeles csak-ként érdemes értékelni, mert a BL-ben akkor jutott először döntőbe a csapat.
A Sun úgy tudja, a Tottenham hétfőn hivatalos tárgyalásokat akar kezdeni a PSG illetékeseivel Mauricio Pochettino átigazolásáról.
Az esélyeket növelheti, hogy a beszámolók szerint Pochettino nem feltétlenül érzi jól magát Párizsban, így hajlandó lenne a váltásra is.
Az átigazolása körül is lehetnek érdekességek. Egyrészt az, hogy Pochettino ismeri már Daniel Levy-t, ugyanazokba a hibákba nem akar beleesni, mint az előző időszakában, így valószínűleg nagyobb beleszólást szeretne elérni az igazolásokkal kapcsolatban.
A PSG helyzetét talán könnyítheti, hogy az idény végével felszabadult Zinedine Zidane, a francia mester távozott a Real Madridtól. Nem lenne meglepő, ha a PSG megpróbálna tárgyalni Zidane-nal az átigazolásról. Ha érkezne Zidane a PSG-hez, akkor könnyebben mondanának le az idény közben igazolt Pochettinóról. Akivel amúgy csak 2022. június 30-ig szóló szerződést kötöttek, vagyis nem hosszútávú a megállapodás az argentin edzővel.
Pochettino iránt állítólag a Real Madrid is érdeklődik, bár a spanyol klubnál nagy valószínűséggel Raúl lesz a befutó. Persze mérlegelnie kell Florentino Pereznek, hogy Raúl megérett-e már az első csapat irányítására, vagy még időre van szüksége.
Amikor Antonio Conte távozott az Intertől, rögtön szóba került vele kapcsolatban a Real Madrid, de a Tottenham is. Vagyis érdekes mozgások lehetnek még az edzők részéről is.
Egy biztos, Pochettino még mindig népszerű a Tottenham szurkolóinál. A szurkolók azt is találgatják, Pochettino érkezése elég biztosíték lehet-e Harry Kane-nek ahhoz, hogy megfelelő szakmai munka lesz a klubnál, amely Bajnokok Ligája indulást érő helyre lesz képes, és nem csak a Konferencia Ligára. Kane állítólag távozni szeretne, mert nem csak egyéni trófeákra vágyik, hanem csapattal is akar nyerni valamit. Mivel saját nevelésű játékosról van szó, ezért Kane nem akar mindenáron távozni, ha lát valamilyen biztosítékot arra, hogy a csapat nem süllyed vissza a középszerbe, akkor nagy valószínűséggel meggyőzhető. Viszont most van még olyan korban, amikor jó áron eladható. Kane sorsának alakulásáról is képet kapunk, ha kiderül végre, ki lesz az edzője a következő idényre a Tottenhamnak.