Pogba, Griezmann és Tielemans ügye sem oldódott meg, De Jongot bemutatták

Zajlott az élet pénteken is az átigazolási piacon, egyre zűrösebb a Griezmann ügy, de közben Frenkie de Jongot bemutatta a Barcelona

 

 

A pénteki nap talán nem volt olyan sűrű, mint a csütörtök, de azért így is maradt érdekesség, hiszen bemutatta Frenkie de Jongot a Barcelona, kölcsönadta Reguilónt és Ödegaardot a Real Madrid, a Juventus pedig török válogatott védőt igazolt.

 

A legnagyobb port jelenleg a Griezmann ügy kavarja, mivel az Atletico Madrid szerint jóval hamarabb megállapodott a Barcelona a játékossal, minthogy tárgyalhattak volna a felek. Így a pletykák alapján már oda jutottak, hogy a szerződésben szereplő 120 millió euróért sem akarják engedni a francia játékost a katalánokhoz. Az ügy bonyolódik, hiszen Griezmann hetes mezért közben már oda is adták Joao Felixnek, akiért 126 milliót fizet a madridi klub a Benficának, de több részletben.

A Real Madridnál is zajlik az élet. A keret jelenleg túl bő, ezért Zidane mindenképpen csökkenteni akarja a létszámot. Pénteken két játékossal lettek kevesebben, a Sevillához ment Reguilón. A spanyol védőt vásárlási opciós joggal akarta megszerezni a Sevilla, de csak az idény végéig engedte el a Madrid, vagyis várhatóan hosszú távon számítanak rá.

Martin Ödegaard is visszatért az előző kölcsönből, de tovább is adta a klub, az elképesztően nagy tehetségnek kikiáltott játékos még mindig nem üti meg a Real Madrid mércéjét, ezért újra kölcsönbe küldi a klub, viszont már a spanyol bajnokságba, ami előrelépés a középpályás számára. Az új állomáshely a Real Sociedad lett.

A Juventus Merih Demiral személyében 21 éves középső védőt szerződtetett.

A Sky Sports értesülései szerint Youri Tielemans egy lépésre került a Leicester Cityhez. A Monaco középpályása a hírek szerint szombaton átesik az orvosi vizsgálatokon.

Paul Pogba ügye nem oldódott még meg. Minoa Raiola, a francia játékos ügynöke szerint, már mindenki tudja a Manchester Unitednél, hogy Pogba távozni akar. A Real Madrid vinné a francia játékost, de a Juventus is képben van állítólag még mindig. A találgatások szerint, amíg a Manchester United nem talál egy sztár kategóriájú középpályást, aki képes lehet vinni a hátán a csapatot, addig nem engedik Pogbát. Viszont halkan érdemes megjegyezni, ha Pogba nem akar teljesíteni és nagyon menni akar, de nem engedik, annak a csapat fogja meginni a levét. Helyére szerződtetni nem lesz egyszerű nagyágyút, hiszen a Manchester United nem indulhat a Bajnokok Ligájában, csak az Európa Liga jött össze idén.

A Manchester United amúgy Sean Longstaffra hajt, aki a Newcastle középpályása. Ole Gunnar Solskjaer szerint is szükség van még játékosokra. A 21 éves játékost a klubja nem akarja még eladni.

A Manchester United amúgy két játékosával is hosszabbított, így továbbra is marad a keretben Andreas Pereira és Axel Tuanzebe is.

A Barcelona eladta Sergi Palenciát a Saint-Étiennek, 2 millió euróért, ami további 1 millió euróval emelkedhet és továbbértékesítés esetén 20%-ban részesednek az eladásból.

Victor Valdes is hamarosan visszatér a Barcelonához. A csapat korábbi sikereiben elévülhetetlen teljesítménnyel vette ki a részét, most viszont edzőként térhet vissza a katalánokhoz.

Ze Luis a Szpartak Moszkvából a Portohoz igazolt, vagyis csatár érkezett a portugálokhoz.

Az Arsenal szeretné megszerezni Lucas Vázquezt a Real Madridtól, a csupaszív szélsőt a Bayern, az Inter és a PSG is vinné.

Az AS Roma próbálja vinni Higuaínt a Juventustól. Első évben kölcsönben 9 millió euróért, majd 27 millióért végleg is vinnék vásárlási opcióval a szerződésben.

Philip Cocu lett a Derby County menedzsere, vagyis a Chelseahez érkező Lampard helyére egészen rutinos, de sikerre éhes edzőt sikerült szerezniük.

Mészáros Norbert játékos-pályaedző lett a Debrecen NB3-as keretében, de ha Szatmári Csaba vezetőedző úgy ítéli, akkor a 39 éves védő játékosként is bevethető lesz.

A Kaposvár edzője Disztl László lett, de Waltner Róbert lesz továbbra is az, aki irányítja a csapatot.

A Vasas 2-0-ra nyert a Dunaszerdahely ellen stadionavatón.