Claudio Ranierinek sem sikerült megállítani a Fulham összeomlását
A klub hivatalosan bejelentette Claudio Ranieri menesztését, az olasz szakember idény közben érkezett és idény közben távozott.
A klub elnöke Shahdi Khan közleményben beszélt az edzőváltásról, amiből kiderült, hogy a csütörtök délutáni megbeszélés után, Claudio Ranieri is egyetértett, a változtatás mindenki érdekét szolgálja. Szerinte Ranieri tökéletes úriember volt, mint mindig is.
Kiemelte, hogy ugyan nem tudta biztosítani a remélt eredményeket, nem lehet a nyakába varrni a rossz szereplést, hiszen nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását novemberben. Rövidtávon fellendülést hozott a csapat életében, de a jó szereplést újabb hullámvölgy követett.
Sok sikert kíván neki a jövőre nézve.
A klub reménytelenül a kieső zónába került, Ranieri helyére ideiglenesen Scott Parkert nevezték ki.