Hivatalos: Deulofeu távozott a Barcelonától

A Barcelona hivatalosan bejelentette a megállapodást

 

 

A Barcelona a hivatalos honlapján megerősítette a híre, Gerard Deulofeu távozik a klubtól, a Watford játékosa lesz.

 

A katalán klub bejelentette, hogy 13 millió eurót fizet a támadóért a Watford, ami a játékos szereplésétől függően további 4 millió euróval emelkedhet.

A szélső 2003-ban lett a La Masia növendéke, kilenc évesen, majd nyolc évvel később mutatkozhatott be a Barcelona B-ben, Luis Enrique irányítása alatt.

Volt az Everton, a Sevilla és a Milan játékosa is kölcsönben, majd a jó szereplésének köszönhetően, a 2017/18-as idényre visszakerült a Barcelonához.

Deulofeu viszont csak 17 mérkőzést játszott Ernesto Valverde irányítása alatt, kétszer volt eredményes, majd januárban a Watford kölcsönbe vette, így visszatért az angol bajnokságba. A Watfordnál hét mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett, de úgy látszik ennyi is elég volt, hogy meggyőzze a vezetőket arról, érdemes lesz végleg is leigazolni.