Szoboszlai örül, hogy visszatértek a győztes útra

Szoboszlai Dominik gólpasszal vette ki a részét a Real Madrid elleni győzelemből a Bajnokok Ligájában. Nyilatkozott a mérkőzés után.

 

A csapattársakkal meglévő remek összhangot emelte ki Szoboszlai Dominik azután, hogy a Liverpool kedden az ő átadásából született góllal 1-0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában a negyedik forduló keddi játéknapján.

 

A magyar válogatott csapatkapitánya a 61. percben szabadrúgásból tökéletesen ívelte Alexis Mac Allister fejére a labdát, az argentin középpályás pedig megszerezte a három pontot érő gólt.

"Örülök, ahogy hétről hétre teljesítek, de ez egy csapatsport, és a legfontosabb, hogy visszatértünk a győztes útra. Remek az összhang a csapattársakkal, ez már a harmadik évem a klubnál, és a frissen érkezettek is megmutatták már, hogy kiváló játékosok. Florian Wirtz ezúttal például rengeteget futott, labdákat szerzett, védekezett, és majdnem adott nekem egy gólpasszt is, sajnálom, hogy kimaradt"

- jelentette ki a CBS csatornán Szoboszlai, kiemelve, hogy csapata végre nem kapott gólt. Beszélt a budapesti BL-döntőről is, hangsúlyozva, hogy egy álma válna valóra, ha pályára léphetne a májusi fináléban, de addig még hosszú lesz az út.

A szintén a Liverpoolban légióskodó Kerkez Milos a 88. percben lépett pályára.

 

Arne Slot vezetőedző azt mondta, a meccs előtt ismét felhívta tanítványai figyelmét a Real Madrid félelmetes támadójátékára.

"Az öltözőben emlékeztettem mindenkit, hogy a spanyol bajnokságban huszonhat gólnál tartanak, s ebből Kylian Mbappé és Vinícius huszonnégyben működött közre" - árulta el a holland mester.

"Ellenük szerintem nem lehet tökéletesen védekezni, de törekedni azért lehet rá. Emellett ellenfelünk korábban csak egyszer kapott ki az idényben, vezeti a La Ligát, ráadásul nekünk sok idegenbeli mérkőzésünk volt mostanában, és nem jöttek az eredmények, de most végre idehaza játszhattunk a Real Madrid ellen, ez pedig a játékosokból és a szurkolókból is kihozta a legjobbat" - tette hozzá.

 

forrás: MTI