
A Real Madrid elnöke beszélt a két nem leigazolt sztárról
Florentino Perez az El Chiringuito-ban beszélt Kylian Mbappé és Erling Haaland leigazolásáról. A szavaiból úgy tűnt, az Mbappé ügy érintette komolyabban, de azért annyira nem, mert a klub érdekeit nézi.
Perez szerint ez a Mbappé nem az a Mbappé, akit le szerettek volna igazolni. Ennek a játékosnak az álma a Real Madridba igazolás volt, többször is hangoztatta, majd nem sokkal a megállapodási lehetőség előtt megváltozott minden, olyan ajánlatokat kapott, olyan nyomás alá került, amitől megváltozott, és maradt a klubnál.
Perez jelezte náluk egy játékos sem lehet nagyobb, mint a klub. Lehet, hogy képes lesz több mindent megnyerni, mint több játékos is, de a labdarúgás csapatsport, és a Real Madridnál meg vannak az értékek, az alapelvek, amin nem fognak változtatni.
Ennek ellenére nem zárta ki, hogy a jövőben még lehet Mbappé a Real Madrid játékosa. Továbbra is szereti a francia játékost, nem tudja, hogy lesz-e a jövőben a klub játékosa.
"Az a Mbappé, aki ide akart jönni, nem ez. Ha igen, akkor jobban szeretem, hogy a PSG-nél maradna."
Erling Haaland ügyében, nem úgy tűnt, mint aki szomorú lenne amiatt, hogy a norvég csatár végül a Manchester Cityhez igazolt.
"Nálunk val a világ legjobb 9-ese, nem azért akartuk ide hozni Haalandot, hogy a kispadra üljön, nem?"
Arra, hogy mi lesz két év múlva, akár Haalanddal is, nem tudja, jelenleg a mostot építik, új csapatot, fiatalokkal.