Gavi, a spanyol válogatott rekordere, a Barcelona új reménysége

Gavi személyében új rekordere van a spanyol labdarúgásnak, a Barcelona fiatalja még csak tizenhét éves

 

Gavi lehet a Barcelona és a spanyol válogatott következő nagy reménysége. Alig múlt el tizenhét éves, és a Barcelona után a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Sőt a válogatottban érett játékot nyújtott az olaszok elleni Nemzetek Ligája elődöntő mérkőzésen, amit a spanyol válogatott nyert meg 2-1-re a házigazda olaszok ellen Milánóban.

 

Pablo Martín Páez Gavira, vagy ahogy jobban ismerhetjük, csak Gavi, 2004. augusztus 5-én született az andalúz Los Palacios y Villafrancában. Fiatalon a Betisben kezdte a labdarúgást, de 11 évesen már a Barcelona utánpótlásában fejlődhetett tovább.

A 2020-as évben már a Barcelona B csapatához került, de már jelezte, valamit tudhat a srác, hiszen az U16-os csapatból felkerült az U19-eshez. A 2021/22-es szezonban pedig Ronald Koeman már az első keretben számított rá.

Mondhatni, Gavi az egyik nyertese a Barcelona válságának, mivel a holland mester kénytelen szabadabban a saját nevelés felé nyúlni, Gavit végül 2021. augusztus 29-én, a Getafe ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen vetette be először.

De nincs megállás, az utánpótlás válogatottaknál is megforduló Gavi meghívót kapott Luis Enrique-től is a felnőtt válogatottba. Sőt, 2021. október 6-án kezdőként lépett pályára az Olaszország elleni Nemzetek Ligája elődöntő mérkőzésen. És nem vallott szégyent. A fiatal középpályás 82 percet kapott, majd Sergi Roberto váltotta.

Gavi a pályára lépésével a spanyol válogatott történelmének legfiatalabb játékosa lett: 17 év és 62 naposan játszhatott a válogatott színeiben. Ezzel megelőzte Angel Zubieta-t, aki 1936-ban 17 éves és 284 naposan lépett pályára a spanyol válogatottban.