Sarri lehet a befutó a Juventus kispadjára?

ˆhirdetés

Megy a találgatás, ki lehet Allegri utódja a Juventusnál, hat nevet dobtak be az olasz lapok, kik közül kerülhet ki a befutó

 

 

Nem olyan nagy meglepetésre, a Juventus bejelentette Massimiliano Allegri távozását az idény végén. Allegri öt fantasztikus évet töltött a Juventusnál, itt az idő a váltásra. Na, de ki helyettesítse Allegrit.

 

Annak, aki a helyére érkezik, nem lesz könnyű dolga, hiszen a Juventus évek óta uralja az olasz bajnokságot, Allegri alatt kétszer is egy lépésre voltak a Bajnokok Ligája címtől, de rendre elbuktak. Idén még a döntőig sem sikerült menetelni, miközben a keretben már ott van Cristiano Ronaldo, de a középpályán és a védelemben is vannak problémák. Mindenesetre előbb az edző kérdést kell megoldania a Juve vezetésének.

A pletykák alapján hat szóba jövő nevet lehet előkaparni, de egyáltalán nem biztos, hogy közülük kerül majd ki a befutó.

Egyes verziók szerint Maurizio Sarri lehet a legesélyesebb a posztra. A rutinos szakember korábban a Napolival alkotott látványos játékot, bár legyűrni nem tudta a Juventust. Sarri ebben az idényben a Chelsea menedzsere lett, a londoni kékekkel sikerült kiharcolni egy bronzérmet a bajnokságban, ami jó eredménynek számít ezzel a kerettel, valamint Európa Liga döntőt játszanak az Arsenal ellen. Sarri esetében idény közben felmerült már a távozás gondolata, Roman Abramovic eddigi ténykedését látva, az idény középső harmadában tapasztalt hullámvölgyet kirúgás nélkül megúszni, kisebb csoda. A Chelsea ráadásul a nyáron lehet, hogy nem igazolhat új játékost, így nem tudni, hogy engedik-e Sarrit eligazolni.

Sokan Mauricio Pochettinót szeretnék látni a Juventus kispadján. Az argentin szakember látványos játékot alakított ki a Tottenhammel, ráadásul a klub történelmében először, sikerült a Bajnokok Ligája döntőjébe vezényelni a csapatát. Ráadásul egy olyan kerettel, amibe egy éve nem igazolhatott senkit, mert a stadionépítés miatt nem volt erre pénz.

Didier Deschamps volt már a klub játékosa és edzője is korábban, vagyis ezer szállal kötődik a Juventushoz, de kérdés, hogy a klub hívására kész lesz-e otthagyni a francia válogatottat, amit meg világbajnoki címre vezényelt.

Simone Inzaghi személyében az olasz bajnokságból érkezhetne edző, Inzaghi jelenleg a Lazio mestere és Copa Italia, vagyis olasz kupa győzelemre vezényelte a fővárosi klubot.

Antonio Conte visszatérését is rebesgetik, de a Juventus korábbi edzőjével két gond is lehet. Conte nemzetközi szinten még nem ért el igazán nagy sikert, hiába nyert vele is rendre olasz bajnokságot a Juventus. A másik, hogy az hírek szerint Giuseppe Marottának, aki korábban a Juve, most az Inter sportigazgatója, már igent mondott egy esetlege edzői munkára az Internél, ha úgy alakul...

A nagy álom kategória lehet még Pep Guardiola, aki jelenleg a Manchester Cityt vezeti rendre bajnoki címre, de a Bajnokok Ligájában idén sem sikerült maradandót alkotnia. Guardiola az olasz bajnokságban még nem próbálta ki magát, a Barcelona volt eddig a legsikeresebb állomás a számára, majd jött a Bayern München, tele pénzzel Németországban, aztán jött a Manchester City tele pénzzel Angliában, most jöhet az egyeduralkodó Juventus? Nehéz lenne elhinni, hogy a Citynél elengedik a katalán mestert.

Közben Guardiola jelezte: "Nem fogok a Juventusba, vagy Olaszországba igazolni. Van még két évem a szerződésemből, boldog vagyok és nem megyek innen sehova. A következő szezonban is a Manchester City edzője leszek."

 

ˆhirdetés