A szlovák válogatott beárazta az Eb-selejtezős esélyeinket

ˆhirdetés

A magyar válogatott egy nem túl látványos mérkőzésen szenvedett vereséget a szlovákoktól

 

 

A történelmi múlt miatt igen viharos mérkőzésre számíthattunk, a szurkolók tették is a magukét, a játékosok is, ami tőlük telt, a vége sima kétgólos vereség volt az esélyesebb szlovák válogatottal szemben.

 

A mérkőzés nem volt látványos. Élvezetes sem magyar szemmel. Nem csak a vereség miatt, hanem a helyzetek hiánya miatt sem.

A szlovákok óvatosan, taktikusan játszottak. Nem szaladták túl a mérkőzést, abban a tudatban játszottak, hogy jobb csapat, mint a miénk. Egyéni képességekben jobbak és ez egyszerűen 90 perc alatt kijön. Főleg akkor, ha nem bakiznak nagyokat.

A szlovákok hozták a kötelezőt, nem hibáztak nagyokat, nem is tudtuk hibára kényszeríteni őket, elfojtották a játékunkat. De folyamatos nyomás alatt tartották a magyar válogatottat és a hibákat kegyetlenül kihasználták.

Tanulságos mérkőzés volt, mert amikor viszonylag védekező felállásban játszott a csapat, akkor is képes volt gólt kapni, és amikor már több támadóbb szellemű játékos volt a pályán és kontrázhattak a hazaiak, akkor is.

Egyéni képességekben nem tud előbbre lépni a csapat, ha a játékosok nem játszanak folyamatosan magasabb színvonalú bajnokságokban és csak a válogatottban kapnak lehetőséget arra, hogy jobb játékosokkal kerüljenek szembe éles helyzetekben.

Pedig ez a szlovák nem is volt sokkal jobb, de éppen annyival igen, hogy a taktikájuk éljen, a miénknek pedig sok esélye ne legyen.

Persze a "győzelemmel felérő vereségből" is lehet tanulni, és még csak a selejtezők első mérkőzésén vagyunk túl, de ahhoz, hogy a csoport első-két helyén tudjunk végezni, bravúrra is szükség lesz, idegenbeli győzelmekre, vagy legalább pontszerzésekre lenne szükség, a közvetlen riválisokkal szemben is. Ilyen rivális lenne a szlovák válogatott is, amely reálisan pályázik a csoport második helyére. A horvátok nagy valószínűséggel az első helyen fognak végezni, míg a walesi válogatott még nem szerepelt a selejtezőkben, őket még nem láttuk, mire képesek a jelenlegi sorozatban.

A magyar válogatott egyelőre semmi extrát nem tudott nyújtani. Az előrelépés nehéz, mert egy akár jobb játék vasárnap a horvátok ellen is biztató lehet, de nem feltétlenül fog pontot érni. Szerencsére még csak most kezdődött a selejtezősorozat, de a csapat az árnyékán egyelőre nem tudott átlépni.

A matematikai esély viszont még él arra, hogy lássuk a magyar válogatottat hazai környezetben a 2020-as Európa-bajnokságon...

 

ˆhirdetés