Brazil támadót igazolt a Fradi, az NB1 legértékesebb játékosa lehet Isael

Ferencváros, Isael
A Ferencváros szerződtette Isaelt, a brazil szélső az NB1 legértékesebb játékosa
ˆhirdetés

Isael da Silva Barbosa a Ferencvárosban folytatja

 

 

A Ferencváros bejelentette Isael da Silva Barbosa szerződtetését, aki legutóbb a kazah Kairat Almaty játékosa volt.

 

A brazil támadó mind a két szélen és irányítóként is bevethető. Jól cselez, gólerős, de az előkészítésben is jeleskedett eddigi klubjaiban.

Korában a Gremio, a Sport, a Giresunspor, Coritiba, Fortaleza, a Sao Caetano, a Nacional és a Krasznodar játékosa is volt, majd az utóbbi négy és fél évben a Kairat játékosa volt, ahol többek között 4-szeres kazah kupagyőztes lett.

A Kairatban amúgy Elek Ákossal és Eppel Mártonnal is játszott együtt.

Isael szerződése lejárt a kazahoknál, így csak vele kellett megállapodni, valószínűleg az egyik legjobban kereső játékosa lesz az NB1-nek. A Transfermarkt szerint 2,8 millió eurót ér, amivel az NB1 legértékesebb játékosának számít.  Amúgy a második helyen holtversenyben Petriak, Hodzic és Nego áll 2-2 millió eurós értékkel, de a Kairattól a nyáron a Videotonhoz visszatérő Elek Ákos ára is 1,4 millió euró.

 

fotó: fradi.hu

ˆhirdetés