Könnyed angol siker a svédek elleni negyeddöntőben

Svédország - Anglia 0-2
Az angol Dele Alli (b), miután megszerezte csapat második gólját a Svédország - Anglia mérkőzésen, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében Szamarában 2018. július 7-én. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)
ˆhirdetés

Fejesgólokkal nyertek az angolok a teljesen elfáradó svédek ellen és jutottak a legjobb négy közé

 

 

Anglia két fejesgóllal győzte le a svédeket, az első félidőben Maguire, a másodikban Dele volt eredményes, Pickford a második félidő elején két nagy bravúrt is bemutatott. Anglia teljesen megérdemelten jutott az elődöntőbe.

 

A 30. percben Young szögletből tekert a kapu elé, Maguire pedig tíz méterről a kapuba fejelt.

Az 59. percben Trippier ment el a jobb szélen, tette vissza a tizenhatos előterébe érkező Lingardnak a labdát, aki középre tekert, Dele pedig öt méterről a kapuba fejelt.

Az első félidőben a svédeknek momentumuk sem volt, a másodikban helyzetig legalább eljutottak, de az angol válogatott teljesen megérdemelten jutott az elődöntőbe úgy, hogy a vébé során először nem kaptak gólt egy mérkőzésen.

 

VILÁGBAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ

2018.07.07. Szombat 16:00

Szamara, 39 995 néző

játékvezető: Björn Kuipers (holland)

SVÉDORSZÁG - ANGLIA 0-2
gólszerzők: Maguire 30, Dele 59

 

Svédország

Robin Olsen - Emil Krafth (Pontus Jansson, 85.), Victor Lindelöf, Andreas Granqvist, Ludwig Augustinsson - Viktor Claesson, Sebastian Larsson, Albin Ekdal, Emil Forsberg (Martin Olsson, 65.) - Marcus Berg, Ola Toivonen (John Guidetti, 65.)

 

Anglia

Jordan Pickford - Kyle Walker, John Stones, Harry Maguire, Ashley Young - Kieran Trippier, Jesse Lingard, Jordan Henderson (Eric Dier, 85.), Dele Alli (Fabian Delph, 76.) - Raheem Sterling (Marcus Rashford, 90+1.), Harry Kane

 

ˆhirdetés