Rashford duplával nyert a Manchester United a Liverpool ellen

ˆhirdetés

Rashford két szép mozdulatával nyert a Manchester United, egy látványos öngólnak köszönhetően volt izgalom a végén is

 

A Premier League 30. fordulójának rangadóján a második helyezett Manchester United fogadta a harmadik helyezett Liverpoolt. A két csapat között két pont volt a különbség, vagyis a presztízs mellett igazi tétje is volt a meccsnek.

 

 

A 14. percben Lukaku tette le a labdát Rashfordnak a tizenhatos bal oldalon, az angol csatár ballal átvette a labdát, jobbal meg a kapuba lőtt.

A 24. percben megismétlődött a helyzet, Rashford csapott le egy lecsorgó labdára és majdnem ugyanonnan, mint az első gólnál, kapura lőtt.

A Liverpool a 66. percben szépített, egy balról érkező labdába ért bele nagyon szerencsétlenül Bailly, a labda a saját kapujában kötött ki, De Gea tehetetlen volt.

A Manchester United uralta a mérkőzést, a Liverpool hiába próbált egyenlíteni, nem tudtak igazán nagy helyzetet kidolgozni.

A győzelemmel a Manchester Unitednek öt pontra nőtt az előnye a Liverpoollal szemben, izgulhatnak, hogy mit fog játszani a Tottenham, mert akár a harmadik helyről is lecsúszhatnak.

 

PREMIER LEAGUE, 30. FORDULÓ

2018-03-10 13:30 MANCHESTER UNITED
Rashford 14, 24
2-1 LIVERPOOL
Bailly 66 (öngól)

 

ˆhirdetés