Áldozatokkal járó Tottenham győzelem a Bournemouth ellen

ˆhirdetés

A Bournemouth korai góljára néggyel válaszolt a Tottenham, viszont három alapember is megsérült

 

 

A Bournmeouth már a hetedik percben megszerezte a vezetést Stanislas révén, a hazaiak játékosa nyolc méterről lőtte ki a bal alsót.

 

A 34. percben tovább fokozódott a helyzet, Harry Kane-t bokasérülés miatt le kellett cserélni, Lamela jött a helyére. Kane a 29. percben lesről lőtt gólt, Begovic viszont előtte elkaszálta a lábát, öt perccel később le is kellett cserélni az angol válogatott csatárt. Egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a sérülése.

(A mérkőzés után Vertonghen nyilatkozott Kane-ről, ha súlyos a sérülése, akkor hiányozni fog a csapatnak, de megmutatták, hogy képesek hátrányból is felállni.)

A 35. percben viszont Aurier tekert jobbról középre, Dele Alli pedig a kapuba lőtt. Már a harmadik idénye, amikor tíz gólig, vagy fölé jut az angol válogatott középpályás.

A 62. percben Dele Alli emelt a kapu elé, Son pedig kapásból az ötös csücskéből lőtt a kapuba, ugyan eltörte a labdát, de éppen így volt veszélyes a félfordulatos lövés.

A 81. percben Rose-t kellett sérülés miatt lecserélni.

A 86. percben Dele Alli is bicegve távozott.

A 87. percben Eriksen labdjával indult meg Son még a saját térfeléről, a végén Begovic kicselezése után lőtt a kapuba.

 

 

Son Heung-Min elképesztő formában van, az utóbbi négy mérkőzésén már hét gólnál jár. A mérkőzés után Pochettino is megjegyezte, élete formájában játszik a támadó. Amúgy a meccs embere is a dél-koreai játékos lett, aki az idényben már 18 gólnál jár, a bajnokságban 12-nél.

De nem ennyi lett a vége, a ráadásban Trippier tekert középre, Begovic csak beleütni tudott, a labda éppen Aurier elé került, aki éles szögből a kapuba fejelt.

A győzelemmel a Tottenham feljött a harmadik helyre, megelőzve a Liverpoolt, viszont még nem tudni, hogy mennyire sérült meg a három alapember.

 

A másik vasárnapi mérkőzésen az Arsenal 3-0-ra nyert a Watford ellen, talán kilábaltak a hullámvölgyből Wengerék.

 

PREMIER LEAGUE, 30. FORDULÓ

2018-03-11 14:30 ARSENAL
Mustafi 8
Aubameyang 59
Mkhitaryan 77
3-0 WATFORD
2018-03-11 17:00 BOURNEMOUTH
Stanislas 7
1-4 TOTTENHAM
Dele Alli 35
Son 62, 87
Aurier 90+1

 

 

ˆhirdetés