Buffon, De Rossi, Barzagli visszavonul a válogatottságtól, Chiellini kérdés, Ventura a végkielégítést várja

Az olasz válogatott hétfő este óriási meglepetésre nem tudta kiharcolni a vb-szereplést a svédek elleni pótselejtezőn, azóta többen is bejelentették visszavonulásukat.

 

Az olaszok az első mérkőzésen 1-0-ra kaptak ki, majd a visszavágón, hazai pályán csak egy gólnélküli döntetlenre futotta tőlük. Bár volt néhány elmaradt büntető, akár vereség is lehetett volna a vége a pótselejtező visszavágóján.

 

Még a kettős vereség sem lett volna meglepetés, pedig az olaszok végig támadták a mérkőzést. Szinte felborult a pálya, hiszen 75%-ban volt a labda a hazaiaknál, még sem tudtak igazán nagy helyzetet kidolgozni.

A svédek a lefújás után óriási örömünnepet ültek, nem csoda, nem ők voltak a párharc esélyesei, erre a bunkerfoci és a kontrák vb-szereplést hozott a számukra, ráadásul két mérkőzésen sem kaptak gólt az olaszoktól.

A mérkőzés után természetesen óriási a lehangoltság az olasz válogatottnál, Gianluigi Buffon már lefelé a pályán adott interjúban, sírva beszélt arról, mennyire sajnálja, milyen bánatot okoztak a szurkolóknak. Egyúttal bejelentette a visszavonulását a válogatottól.

Buffon leginkább a világbajnokság után szeretett volna visszavonulni és nem ilyen kellemetlen, szörnyű emlékeket okozó mérkőzés után. De úgy alakult, hogy az olasz válogatott 60 év után, megint nem lesz ott egy világbajnokságon, idő előtt kellett bejelentenie a visszavonulást...

A mérkőzés utáni nyilatkozatok során Andrea Barzagli és Daniele De Rossi is arról beszélt, hogy az utolsó mérkőzésén lépett pályára az olasz válogatott színeiben.

Giorgio Chiellini még nem tudta megmondani, lesz-e még olasz válogatott, viszont fontosnak tartja, hogy a jövőben az olyan fiataloknak, mint például Verratti, kell megadni a bizalmat. Nagyon hálás a szurkolóknak, akik nagyszerűen buzdították őket a mérkőzésen és éppen ezért kiemelten sajnálja, hogy nem sikerült kiharcolni a továbbjutást. Amúgy szerinte összességében a svédek megérdemelték a továbbjutást.

Érdekesség, hogy a mérkőzés után mindenki azt várta, hogy Giampiero Ventura, az olasz válogatott szövetségi kapitánya, azonnal be fogja jelenteni a lemondását. Erre nem került sor, nem csak rajta múlik...

A Premium Sport értesülései szerint kész a távozásra Ventura, de vár némi végkielégítést. A szerződéséből még két év van hátra, amiért kb. 2,5 millió eurót kapna, de valószínűleg 700 ezer euróért cserében, már hajlandó most távozni.

Még nem tudni, hogy ki lesz az utódja, abban azért mindenki biztos, hogy nem Venturával folytatják az olaszok. A hírek szerint hamarosan megkezdik a tárgyalásokat Carlo Ancelottival, aki éppen klub nélkül van, hiszen idény közben menesztették a Bayern Münchentől.

Szóba került Massimiliano Allegri neve, akivel a Juventus éli a sikersorozatát, Antonio Conte, aki a Chelseavel nyert tavaly bajnokságot, valamint Roberto Mancini is esélyese a posztnak, ő most a Zenit edzője.

 

Tue, 11/14/2017 - 15:33