Lencse az MTK-hoz, Tischler az Újpesthez, Balogh a Puskáshoz került

Az MTK két új játékos igazolását jelentette be, távozó is van, az Újpesttől a Puskáshoz igazolnak játékosok, de fordítva is igaz.

 

 

Az MTK, az Újpest és a Puskás Akadémia kisebb játékoskeringőbe kezdett a héten. Játékosok jöttek és mentek a kluboktól.

 

Az MTK a héten bejelentette Lencse László szerződtetését, a saját nevelésű csatár izraeli, görög kitérő, valamint a Puskás Akadémia után kerül az NB2-be kieső klubhoz. A fővárosi klub a Soroksártól meg szerződtette Gengeliczki Gergőt a védelem közepébe.

A Puskás Akadémiához érkezett Poór Patrik az MTK-tól, a magyar védő mellett az Újpesttől érkezett szintén a védelembe, a belga Jonathan Heris. Az Újpesttől igazolta a Puskás Akadémia Balogh Balázst is, aki a középpályára érkezik Pintér Attila csapatához.

Az Újpest igazolt is, a megállapodások szerint Tischler Patrick meg Puskás Akadémiától kerül az Újpesthez.

 

Sat, 06/17/2017 - 12:53