Debrecenben kialakult a szakmai stáb

Kiderült, kik segítik Herczeg András munkáját

 

 

Az új idénynek a korábbi sikeredző, Herczeg András irányításával vág neki a Debrecen, de ezt már a múlt héten megtudtuk. Szerdán kiderült, kik fogják segíteni a szakember munkáját.

 

 

Pályaedzőként Bücs Zsolt és Györky Gábor, míg kapusedzőként Erdélyi Miklós lesznek Herczeg segítői.

 

A dvsc.hu bemutatója a három szakemberről:

 

Bücs Zsolt korábban három éven keresztül már dolgozott Herczeg András mellett a Loki első csapatánál, így részese volt a DVSC két bajnoki, két Magyar Kupa, két Szuperkupa és egy Ligakupa-győzelmének, valamint a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörös szereplésnek. A pro-licences edző a Testnevelési Egyetemen végzett. Miután elhagyta Debrecent, NB II-es és NB III-as csapatoknál volt vezetőedző, illetve az akkor élvonalban szereplő Békéscsaba együttesénél dolgozott pályaedzőként.

Györky Gábort szintén jól ismerhetik a szurkolók, hiszen 2011-től 2016-ig az első keretnél tevékenykedett Kondás Elemér mellett. A szakember egykor maga is a Loki labdarúgója volt. Még játékosként került Debrecenbe 18 évesen. Futballista évei alatt szinte végig különböző sérülések sújtották, több műtéten is átesett, így elég hamar áttért az edzői pályára. A DVSC utánpótlás csapatainál, illetve a kis Lokinál volt 2010-ig, ezt követően került fel az első csapathoz.

Erdélyi Miklós 2011 óta látja el a kapusedzői teendőket. Zdenek Scasny, Kondás Elemér, legutóbb pedig Leonel Pontes mellett dolgozott.

 

Wed, 06/14/2017 - 18:14